A GYÓGYÍTÓ KÓD

Dr. Alexander Loyd felfedezett egy olyan eljárást, amely kiiktatja azokat a tényezőket, amelyek legtöbbünket eddig meggátoltak abban, hogy meggyógyuljunk, sikeresek legyünk vagy a (pár)kapcsolataink rendben legyenek. www.leviter.hu

Dr. Alexander Loyd
A GYÓGYÍTÓ KÓD
 
gyogykod.jpg Dr. Alexander Loyd felfedezte, hogyan lehet egy, a testben lévő fizikai funkciót aktiválni, mely eltávolítja a betegségek akár 95%-ának forrását.

Dr. Loyd felfedezéseit vizsgálatok, illetve az a több ezer ember is igazolták - a világ minden tájáról -, akik használták a Gyógyító Kód rendszerét, gyakorlatilag bármi-lyen fajta testi, lelki vagy az emberi kapcsolataikat érintő problémára, csakúgy, mint a karrierjükben vágyott áttörés megvalósítására.
 
 

Dr. Alex Loyd vizsgálatai során arra is fény derült, hogy létezik egy „Univerzális Gyógyító Kód”, melynek segítségével a legtöbb ember legtöbb problémája gyógyítható.

Ebből a könyvből elsajátítható ez a Gyógyító Kód, melynek elvégzése mindössze napi néhány percet vesz igénybe. 

Dr. Alex Loyd gyógyítótechnikája a világon mára meghatározóvá vált – forradalmasítani fogja az egészséget. A legegyszerűbb módját kínálja annak, hogy hamar meggyógyuljunk, és egészségesek is maradjunk.” - Mark Victor Hansen, az „Erőleves a léleknek” könyvek társszerzője

A Gyógyító Kód a legegyszerűbb és leghatékonyabb „csináld magad” gyógyító módszer, mellyel valaha találkoztam! Mindig következetesen és előre megjósolhatóan működik, és gyorsan hoz eredményt, a különböző problémák nagyon nagy részében. Másképpen fogalmazva: EZ AZ IGAZI ELJÁRÁS!” - Dr. Christopher Hegarty

Bolti ár: 3390 Ft,  kedvezményes ár (-20%): 2712 Ft


www.leviter.hu

 



Weblap látogatottság számláló:

Mai: 2
Tegnapi: 1
Heti: 3
Havi: 21
Össz.: 8 367

Látogatottság növelés
Oldal: A GYÓGYÍTÓ KÓD
A GYÓGYÍTÓ KÓD - © 2008 - 2024 - agyogyitokod.hupont.hu

A HuPont.hu egyszerűvé teszi a weblapkészítés minden lépését! Itt lehetséges a weblapkészítés!

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »